Az összkerékhajtású SUV-ot nagy valószínűséggel egy partnerrel együtt fogják gyártani, nyilatkozta Bez, vagyis nem teljes mértékben saját fejlesztésről van szó. Mivel a Lagonda tanulmányautó Mercedes GL-alapokra épült, az tűnik a legvalószínűbbnek, hogy a szériatermék is a németek közreműködésével készül majd. Ezzel az Aston Martin a Cygnethezhasonlóan, kevés ráfordítással beléphet egy új szegmensbe, amely ráadásul igencsak jövedelmezőnek tűnik.
Törpe Aston Martin tíz gurigáért
A Cygnet a világ legdrágább városi törpeautója lesz, és még csak meg sem veheti majd akárki. Aki viszont mégis, az már 2011-ben megkaphatja a saját példányát.
Az Aston Martin még tavasszal állította ki a miniautót, amely nem más, mint egy Toyota iQ 1,33 literes benzinmotorral, a sportkocsikról ismert hűtőráccsal, átalakított, luxuskivitelű belső térrel és egyedi felnikkel. Így a fejlesztés is gyorsan ment, mégis sikerült a vásárlók érdeklődését felkelteni. Egy kicsit ugyan lehűtötte a kedélyeket, amikor kiderült, hogy csak azok kaphatnak ilyen miniautót, akiknek már rendes Aston Martinjuk is van, de az árak alapján sem volt valószínű, hogy bárki más hajlandó volna kifizetni, amit egy-egy Cygnetért elkérnek. A felszereltségtől függően ugyanis 30–50 ezer angol fontba, azaz átszámítva nagyjából 10–15 millió forintba kerül majd az autó – ennyiért pedig egész kis flottányi városi kiskocsit lehet vásárolni, ha valaki nem ragaszkodik hozzá, hogy bevásárlás közben is a vagyonával kérkedjen.
Ezzel együtt az érdeklődés szintje azt mutatja, hogy a Cygnet bemutatása jó húzás lehet az Aston Martintól. Nem is csodálkoznánk rajta, ha más sportkocsigyártók is követnék a példát, hiszen vannak helyzetek, amikor egy több tízmilliós kupénak csak a hátrányai mutatkoznak meg – például városi forgalomban –, és jobb lenne helyette egy azonos használati értékű, de könnyebben manőverező, kisebb fogyasztású és hasonló presztízsű apróság, ami mégsem tucattermék. Ráadásul a szén-dioxid-kibocsátási átlagnak is jót tesz, ha minden iszákos V8-as és V12-es mellé eladnak egy alig fogyasztó kiskocsit.
Halkan üvölt a legerősebb Aston
Többnyire klimatizált garázsokban porosodva öregszenek meg az Aston Martin One-77-hez hasonló, kis sorozatban gyártott szupersportkocsik. Egyszerűen túl értékesek ahhoz, hogy a tulajdonos kihasználja az autó képességeit. Pedig vétek autógyűjteményben szunnyadni hagyni egy ilyen hangot.

A 750 lóerős, 7,3 literes V12-essel, amely mindössze 260 kilót nyom, a világ legerősebb sorozatgyártású utcai szívómotorja címet ragadták magukhoz az angolok. Segítségével a szénszálas kasztnis kupé 3,5 másodperc alatt éri el a százas tempót, végsebessége 355 km/h.
Az első példányok kiszállítását 2011-re tervezik, a prototípust addig még kiadósan tesztelik, nehogy a Bentley-hez hasonló malőr forduljon elő velük is. Persze az is lehet, hogy csak a tesztpilóták nem akarják kiadni a kezük közül a One-77 első példányát. A hangja alapján el tudnánk hinni ezt a verziót is.